trackarena.com
footworks

Yelena Isinbayeva

Az idei Olimpián nem láthattuk szerepelni a világ egyik legjobb ugróját, Yelena Isinbayevát.

A kollektív orosz eltiltás miatt – a több éve Amerikában élő Dariya Klishina kivételével – egyetlen orosz atléta sem vehetett részt nemzetközi versenyeken, beleértve természetesen a Olimpiát is.

Isinbayeva sokat harcolt azért, hogy visszaszerezze hazája becsületét, valamint, hogy engedjék a „tiszta” versenyzők részvételét a világ legnagyobb sporteseményén – de minden hiába volt. Az orosz rúdugrónő még az Emberi Jogok Nemzetközi Bíróságához is segítségül fordult, majd miután látta, hogy semmit sem tehet, a hétszeres világbajnok bejelentette a versenyzéstől való visszavonulását.

A magasugrás női világcsúcstartója azonban nem akar teljesen eltávolodni az atlétika világától, ezért úgy döntött, támogatni és segíteni szeretné hazája atlétikai mozgalmát, így most Isinbayeva az ARAF (Orosz Atlétikai Szövetség) elnöki posztjára tart igényt.

„Döntöttem, én szeretném vezetni a Szövetségünket, és visszakormányozni az IAAF-be”– mondta el az atléta. Az elnöki választást december 9-én tartják és Isinbayeva egyelőre a toronymagas esélyes a cím elnyerésére.

Photo Carlos Alvarez/Getty Images

Kulcsszavak:

Szólj hozzá


 

Fordítások

  • [de_AT]
  • Deutsch
  • [dk_DK]
  • [en]
  • Suomi
  • Français
  • Magyar
  • Italiano

NOB javaslat: a 6 h...

Két hete, Glasgowban találkozott a WADA (Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség) 38 fős bizottsága,  [ Olvass tovább ]

Sötétvölgy 2016 -...

November 27-én vasárnap álltak rajthoz a 2016/17-es Mezei Liga harmadik, Sötétvölgyben rendezett  [ Olvass tovább ]

VIDEÓ: az indiai at...

Annak ellenére, hogy 1,2 milliárd lakosával India majdnem elérte Kína 1,3 milliárdos  [ Olvass tovább ]

MEZEI LIGA 2. fordul...

Az időjárás igencsak próbára tette a Mezei Futó Magyar Liga második fordulójának  [ Olvass tovább ]

Pete Kostelnick új ...

Október 24-e, hétfő: ez a nap az amerikai ultrafutás történelmében kiemelkedő lesz  [ Olvass tovább ]

ISF Iskolai Mezei fu...

A 2016-os Iskolai Mezei VB-t a magyar főváros, Budapest rendezi  április 21. és  [ Olvass tovább ]

Fedett Pályás Atl...

Az elmúlt hétvégén ismét a rajtpisztolytól, a szurkoló tömegtől és edzőktől volt  [ Olvass tovább ]

Közösségi

facebook twitter instagram youtube Google+ rss

Android app on Google Play iOS app su App Storerss

Támogatók